Második vércsepp

Kedves olvasók/látogatók!

Köszönöm szépen a feliratkozókat, a kommenteket, a bátorításokat, sokat jelent nekem! Elhoztam a második fejezetet, ebben a részben már több párbeszédet olvashattok! Remélem tetszeni fog nektek! :)

Dorothy Large

Második vércsepp 

.........................

Shana lassan kinyitotta a szemét, de rögtön be is kellett csuknia. Az erős fehér fény még a szemhéján keresztül is áthatolt. Mikor megszokta a világosságot, körbenézett a szobában. Minden fehér volt. Fehér falak, fehér ablakpárkány, fehér bútorok. A lány elméje eddig kizárta a külvilágot, de hamarosan rájött, hogy egy kórházi ágyban fekszik. Végignézett a maga takaróba bugyolált testén, majd lassan megérintette hasán a tompán fájó pontot. Az emlékképek rohamosan támadták meg az agyát. Minden bevillant neki, ami akkor történt az iskolában. Megjelent előtte az osztálya, a kétségbeesett arckifejezések és az a fekete szempár …

– Látom felébredtél – Shana összerezzent, majd megpillantott maga mellett egy fiatal nőt. Fehér ruha volt rajta, barna haját pedig kontyba fogta össze, amit többé-kevésbé eltakart egy fehér, kórházi sapka. – Nagy szerencséd volt. Egy több órás műtéten estél át, ami elég jól sikerült. Tudod, az emberek többsége belehalt volna egy ilyen sérülésbe – kezdte a nővér, miközben egy kórlapot olvasgatott – Felhívtuk a szüleidet, hamarosan itt lesznek. Még bent tartunk pár hétig megfigyelésre – pillantott rám, majd elmosolyodott – Szólj ha bármire szükséged lenne!

Shana további három hétig feküdt a kórházban. Az osztálytársai szinte mindennap meglátogatták őt, ezért a szobája tele volt virágokkal és színes lufikkal, olyan szöveggel, mint: „ Jobbulást!” vagy „ Gyógyulj meg!”

A lány szörnyen unatkozott odabent, de mégis boldog volt. Tudta, hogy Larion mára már biztosan rács mögött van, ezért minden nap mosollyal az arcán aludt el.

A lány szülei végül mégsem jöttek el hozzá. Valami kihagyhatatlan búvárkodásra mentek a Csendes-óceán mélyére, amelyre már alig volt jegy. Shana ezt már megszokta a szüleitől, nem is törődött vele különösebben, de ilyenkor mindig jelentéktelennek érzi magát, mintha senkinek sem számítana. Talán így is volt. Shana néha elgondolkozott azon, hogy barátokat kéne szereznie, de ilyenkor mindig haragudott magára. Nem lehet olyas valakinek barátja, aki utálja maga körül az embereket.

*

Shana Brooklyn hatalmas mosollyal lépett be az osztályterembe, majd körbenézett. Mindenki megdermedt mikor megpillantották , sokan oda is rohantak hozzá. A lányok egymás után kapták karjaik közé, a fiúk pedig csak vágyakozhattak ilyen érintésre.

– Annyira aggódtunk érted – mondta az egyik lány, könnyes szemekkel – néhányan már a legrosszabbra számítottunk és mikor megláttalak a kórházban … azt hittem... – mondta, de nem tudta tovább folytatni, inkább zokogva ölelte magához Shanát.

– Sajnálom, hogy aggódnotok kellett! – mosolygott a lány és próbált észrevétlenül elhúzódni az osztálytársnőjétől. Shana tekintete áttört a sok kíváncsi diák és az egymás mellett sorakozó padok között és megpillantotta őt. Fekete, dús haja a fülénél kunkorodott, sötét szemei mélyek és titokzatosak voltak, ajkai gúnyos mosolyra húzódtak. Larion unottan ült a kopott padja mögött, fejét a kezével támasztotta ki, úgy nézte Shanát.

– Ő … mit keres itt? – emelte fel remegő kezeit, mutatóujját a fiúra irányítva. Shana nem akart hinni a szemének. Lábai elgyengültek és valami megmagyarázhatatlan szorongás ejtette őt fogságba.

– Miről beszélsz? – kérdezte valaki a lányt körbevevő tömegből.

– Megpróbált megölni! – emelte fel a hangját a és hátrálni kezdett.

– Nem. Ő csak segíteni próbált. Valahogy leszúrtad magad, Ő pedig rögtön hozzád sietett, hogy segítsen. Ha Larion nem lenne, talán …

– NEM! – sikította Shana – Ő meg akart ölni! Ő szúrt át az ütővel! – a lány hangosan zilálni kezdett és úgy érezte tüdeje egyre kevesebb levegőhöz jut – Larion egy GYILKOS!

Shana utolsó szavai súlyosan lengték körbe az egész osztálytermet. Mindenki a lányra szegezte döbbent tekintetét, utána pedig kíváncsian Larionra pillantottak. A fiú sóhajtott, majd felállt és kezeit zsebre dugva lépegetett Shana felé. Ahogy egyre közelebb ért, a lány szívét körülvevő burok egyre csak szűkült. Úgy érezte, hogy lábai bármikor feladhatják a szolgálatot. Szédült és a hányinger kerülgette.

– Ne aggódj! – kezdte Larion, mikor Shana elé ért – Idővel minden eszedbe fog jutni.

Shana méreggel vegyes félelemmel nézett a fiú szemébe és próbálta állni a pillantását, de úgy érezte, forog vele a világ.

– Mit akarsz tőlem? – sziszegte halkan, nehogy megremegjen a hangja.

Mintha valami végtelen sötétség kúszott volna kettejük köré, kizárva ezzel a többi diákot.

– Semmi olyat, amit te meg tudnál adni – lépett közelebb a lányhoz, majd felemelte a kezét és végigsimított a lány arcán – legalábbis önszántadból.

Shana dühösen lesöpörte magáról a fiú kezét, majd hátralépett és az osztálytársaira nézett.

„Mindenki hallotta, hogy mit mondott."

Teljesen megfagyott benne a vér. Mindenki üveges tekintettel bámult maga elé, mintha csak valami lelketlen bábok volnának. Shana halálra volt rémülve, majd nyelt egyet és próbált magabiztosan Larion szemeibe nézni.

– Nem kapsz el!

Larion vállat vont és ezzel úgy tűnt, mintha a diákokon álló varázslat eloszlott volna. Mindenki ment a maga dolgára, Larion pedig laza léptekkel visszasietett a padjához, majd leült. A következő pillanatban belépett a matek tanár és mikor megpillantotta a hús-vér Shanát, kérdésekkel kezdte bombázni szerencsétlen lányt, akinek végig mosolyogva kellett felelnie. Ez nehezebb volt neki, mint eddig. Hisz nem az előbb fenyegették meg?

Shana egész nap Lariont figyelte. Az órákon, a szünetekben, mindenhová követte őt. De Larion teljesen átlagos életet élt az iskolában. Néha beszélgetett az osztálytársaival, megebédelt, kiment a mosdóba és az udvarra is. Gyorsabban futott bárkinél, távolabb ugrott, mint az osztálytársai és nagyobbat dobott, mint a felsőbb évesek. Shana ezt kétségbeesetten felírta magának a képzeletbeli listájára, hátha még használható lesz.

Az esőcseppek dühösen verdesték az ablakot, a fákat megtépte az erős szél, amik gyengéden hajladoztak a kegyetlen viharban. A táj szürke ködbe burkolódzott, az utcákat a lámpák és a boltok fényei világították be. Pedig csak délután három óra volt.

Shana az ablak előtt állt, melyen versenyt futottak az esőcseppek és összeszűkült szemekkel bámult kifelé az ablakon.

Már szinte mindenki elhagyta az iskolát, csak ő maradt bent.

„Pont most hagytam otthon, azt az átkozott esernyőt!"

Majd a sötétből és a ködből hirtelen kirajzolódott egy férfialak, aki éppen kilépett az iskola kapuján. Shana úgy érezte, nem lesz ennél jobb esélye arra, hogy kövesse Lariont. Felkapta magára a kabátját és a táskáját, majd lerohant a lépcsőn, ki a viharba. Az erős és durva szél beletépett a hajába, arcába fújta hollófekete fürtjeit. A lány ide-oda kapkodta a fejét, mire megtalálta Larion távolodó alakját. Shana vett egy mély lélegzetet, majd követni kezdte a fiút, persze csak tisztes távolságból. A vihar végig tombolt, a szél hol egy megviselt falevelet, hol egy zacskót kapott fel a földről, majd pár méterrel odébb ledobta, hogy aztán újra táncra hívja. A lánynak hunyorítania kellett, hogy ne veszítse szem elől a fiú homályos alakját. Larion-on egy fekete kabát és egy piros sál volt, kezeit pedig a zsebébe dugta. Shana mély gyűlöletet érzett a fiú iránt. Eddig mindig úgy élt, hogy soha senkit sem szeretett, de senkit sem vetett meg. Számára minden közömbös volt. Nem szeretett élni, de különösebben a halál után sem kívánkozott. Mindig csak úszott az árral.

Larion végig egyenesen sétált, míg fel nem bukkant egy nagy épület, sárga falakkal.

„Tényleg egy albérletben lakik?"

Shanának futnia kellett, hogy utolérje, de a fiú hirtelen eltűnt. Akármerre fordult, nézett, sehol sem találta meg végül. Shana egyedül maradt egy teljesen ismeretlen környéken, a vihar közepén. Nem tudta merre menjen, hogy haza találjon, a tájékozódó képessége egyszerre eltűnt, mintha nem is lett volna. Nem tudta honnan jött és, hogy most hol van. Nem látott se táblát, se plakátot, sem embereket. Csak a végtelen ködöt maga előtt.

- Követni egy gyilkost... Merész egy lány vagy te! - hallotta maga mellett. Shana visszanyelt egy sikolyt és próbálta lenyugtatni hevesen verő szívét, ami szinte döngette a mellkasát. Hangosan és gyorsan vette a levegőt, mégis úgy érezte, hogy megfullad. Mintha tüdeje minden egyes másodperc elteltével csak szűkülne.

Larion közvetlenül a fülébe beszélt, meleg lehelete végigfutott a lány nyakán, amitől Shanát kirázta a hideg. Mégis kellemes érzés volt, annak ellenére, hogy egész testében rettegett.

- Mintha akarnék tőled bármit is - nyögte végül, mire összeszedte minden bátorságát.

Egy nagy, terebélyes tölgyfa alatt álltak, melynek lombja durván hajladozott a kegyetlen viharban, levelei pedig egymás után szakadtak le róla, majd messzire repültek.

- Akkor miért követtél? - szinte hallotta a hangjában a gúnyos mosolyt.

Shana hirtelen megfordult, így farkasszemet nézett a fiúval. Larion szemei sötétek voltak, koromfeketék és gyönyörűek.

- Miért akartál megölni?

- Te aztán nem köntörfalazol - nevetett fel a fiú, ajkai sármos félmosolyra húzódtak.

- Nem, hiszen az életemről van szó - Shana tudni akarta, hogy mégis miért akarják elragadni az életét.

- Sajnos, nem értheted meg - vont vállat, még mindig mosolyogva.

- Csak nem hiszel ennyire ostobának?

- Őszintén? Nem azzal a férfivel beszélsz, akitől a legjobban félsz? - Larion felemelte a kezét, majd Shana arcához közelített, aki nem mert megmoccanni. Kíváncsian és rettegve figyelte Larion mozdulatait. Végül a fiú a lány hajához ért, ahonnan gyengéden és óvatosan kihúzott egy nedves falevelet, majd lassan eldobta. A levél rögtön el is tűnt, ahogyan találkozott a széllel.

Shana ekkor vette észre, hogy elfelejtett levegőt venni.

- Te egy igazán különleges lány vagy - kezdte a fiú, arcáról pedig eltűnt a mosoly. Szemei szomorúak voltak és ezzel az átkozottul szívszorító tekintettel, egyenesen Shanát nézte, aki úgy érezte, megremeg a szíve, és könnyek lepik el a szemét. Úgy érezte, belepusztul ebbe az égetően fájdalmas szomorúságba. Larion közel hajolt a lányhoz, ajkait pedig pár centi választotta el a fülétől. - Néha még nekem is meglepetést okozol - suttogta.

Mielőtt Shana élvezni kezdte volna a fiú közelségét, az már hátra is lépett, ajkai pedig ismét gúnyos mosolyra húzódtak.

- A tűz megmelengeti a testedet, de ha nem vigyázol, rögtön lángra kaphatsz. A tűzzel játszol a közelemben.

- Te pedig a jéggel - vetette oda szárazon.

- A tűz megolvasztja a jeget.

- A jég pedig megfagyasztja a tűzet.

Larion felnevetett. De ez nem egy újabb gúnyos kacaj volt, hanem egy igazi, szívből jövő nevetés.

- Nem hiszem, hogy erre lett volna példa.

- Én egy igazán különleges lány vagyok, nem igaz? - mosolyodott el végre Shana is. Már nem érzett félelmet, de még mindig remegett. Talán csak a hideg miatt.

Larion megadta magát. Próbálta visszatartani a mosolyát, kevés sikerrel.

- Azt hiszem, rájöttél már, hogy ez nem egy mese. Én nem vagyok herceg - majd hátravetette a fejét. - Nem vagyok képes megmenteni a hercegnőt. Ebben a történetben én csak a gonosz lehetek.

- Nem akarok hercegnő lenni - sóhajtott a lány. - Azt a csitrit mindig meg kell menteni.

Újabb vidám nevetés.

- Menj haza! - utasította a lányt, majd zsebeibe dugta a kezét és sétálni kezdett a nagy, sárga épület felé.

- Várj! - kiáltott utána Shana, mire a fiú átnézett a válla felett. Úgy érezte, minden vér az arcába szalad és zavartan a földet, kezdte bámulni. Tördelni kezdte ujjait, szíve és lábai remegtek.- Hát az van, hogy... Nem tudom, merre menjek.

Egy ideig csönd állt be köztük, míg Shana a földet bámulta, Larion pedig őt.

A lány szégyenlősen felemelte a tekintetét és észrevette a fiú zavarbeejtően sármos, mégis gúnyos mosolyát.

- Gyere - sóhajtott Larion, majd egy fekete Audi-ra mutatott, az albérlet mellett. Nem illett bele az a luxus-kocsi a kisvárosról kialakult képbe.

- N-nem kell elvinned! - dadogta, majd összefonta karjait a mellkasán. - Csak mondd, hogy merre menjek!

- Gyere, - szólalt meg gyengéden - Shana!

A lány odakapta a fejét. Larion arcán egy elnéző és lágy mosoly húzódott. Shana csak most fogta fel, hogy a fiú először ejtette ki a nevét. És, hogy ez milyen gyönyörrel árasztotta el őt.

*

Csendben utaztak egymás mellett, míg Larion az utat, Shana pedig az ablakon leguruló esőcseppeket figyelte. A lány kényelmetlenül érezte magát és legszívesebben beleverte volna fejét a műszerfalba.

„Mégis mit képzeltem? Azzal a fiúval kocsikázom, aki megfenyegetett és meg akart ölni. Teljesen elment az eszem?"

Shana arra várt, hogy Larion mikor támad neki és próbálja megint elvenni az életét, de a fiú különösen csendes és távolságtartó maradt. Az eddigi gúnyos és nagyképű viselkedése teljesen eltűnt.

- Most fordulj balra! - törte meg a csendet végül Shana, mire Larion futólag rápillantott.

- Tudom, hol laksz.

- Hát persze - suttogta, bár ettől a kijelentéstől hatalmasakat ugrott a szíve.

„Honnan a fenéből tudja?"

Shana próbálta minél jobban összehúzni magát és halkan levegőt venni.

A kocsiban levendula illat kavargott, amit a lány imádott, mégsem érezte magát jobban tőle. Szíve erősen döngette a mellkasát, homlokán izzadtság cseppek gyülekeztek. Úgy érezte, a teste szinte lángol. Hangosan vette a levegőt, szemhéja pedig kezdett leragadni.

- Minden oké? – szólalt meg a fiú, nemtörődömséget mutatva.

- Jól vagyok! – vágta rá Shana, de korántsem úgy volt, ahogy mondta. Hosszú percek elteltével végül megálltak, ekkor a lány úgy ugrott ki a kocsiból, mintha kilökték volna onnan. Arcát megcsapta a jeges szellő, ami bekúszott a ruhája alá is. Hangosan engedte ki a levegőt, kezét a mellkasára helyezte és behunyta a szemét. Hollófekete haja a tarkójára és a homlokára tapadt. Kis idő múlva felegyenesedett és megfordult, majd megpillantotta Larion, aki a fekete járműnek dőlve figyelte őt, egyik szemöldökét a magasba emelve.

Shana megkerülte a kocsit, elsétált a fiú mellett, majd megállt a kapuban és felpillantott a téglaépítésű házra.

-     Kösz. Hogy haza hoztál – dünnyögte halkan a lány, majd kinyitotta a kaput és berohant a lakásba. Hangosan becsapta maga mögött az ajtót, majd a fal mentén lecsúszott a földre. Hallotta még, hogy a fekete Audi motorja felbőg, majd elhagyja a környéket.