Szereplők az elképzeléseim szerint

Sziasztok, gondoltam így a végére megmutatom, hogy hogyan is képzelem el Shanát és Lariont. Ha van kedvetek írjatok róluk véleményt! :) 

Dorothy Large

Epilógus

Epilógus

.........................

Shana pár pillanatig fel sem tudta fogni igazán, hogy mi történik vele. Erős szorítást érzett a dereka körül, látta maga mellett fekete hajtincseit, ahogyan egymásba kapaszkodva ágaskodnak felfelé, mintha csak vissza akarnának térni arra a helyre, ahonnan sikerült elmenekülniük. Könnyűnek érezte magát, szeme előtt pedig a végtelen kék ég terült el, miközben ruháit erősen tépázta a szél. Csak félig volt képes kinyitni a szemét és csak homályosan látott, érzékei mintha eltompultak volna. Mintha csak álmodna.

Aztán mikor felébredt, biztos volt benne, hogy mindketten meg fognak halni. Szemei félelmében kitágultak, száját sikolyra nyitotta, de egy hang sem hagyta el a torkát. Egész testében remegett, gyomra pedig bukfencezni kezdett. Aztán hirtelen valami meleget érzett az arcán és mielőtt észrevette volna, Larion gyengéden letörölte a könnyeit. A lány kétségbeesetten kapott a fiú után, tekintetük pedig összefonódott, miközben zuhantak lefelé. Larion szemei mélyfeketék voltak, pupillája mégis kivehető a hátborzongatóan meleg sötétségből. Shana el akarta szakítani tekintetét a fiúétól, hogy maga alá nézhessen, de mielőtt megtehette volna, Larion finoman eltakarta szemét a tenyerével. Tudta, hogy Shana teljesen elvesztené a fejét, ha látná, hogy egyenesen a földre zuhannak.

Shana aztán valamiféle csobbanást hallott, másodpercekkel később érezte, ahogyan orrába és szájába víz folyik, ő maga pedig teljesen elmerült alatta, de dereka körül még mindig nem szűnt meg a szorítás, sőt, csak még erősebb lett. Tüdeje szinte felrobbant, kezeivel pedig kétségbeesetten kapálózott, hogy minél feljebb kerüljön, egészen a felszínig, sikertelenül. Aztán végül Larion kihúzta a vízből és mindketten köhögni kezdtek, miközben a fiú egy pillanatra sem engedte el a lányt.

- A landolást még mindig gyakorolnom kell - szólalt meg végül Larion, majd elsöpörte a Shana arcára ráragadt vizes tincseket, miközben az még mindig köhécselt.

Shana belevájta körmeit a fiú izmos vállába, mert azt hitte, hogyha nem szorítja elég erősen, a végén még eltűnik, ő maga pedig újra Dante kezei közt találja magát.

- Mi... mi történt? Mit csináltál? - kapkodott levegő után.

- Elmenekültünk.

- Mi?! De... de ha utánunk jönnek? Ha Delila... és Dante...

- Ha ez megtörténne, mindkettőjüket megölném - Larion hangja nyugodt volt és látszólag szórakoztatta Shana aggodalma.

- De... de Larion! Ez nem...

- Minden rendben lesz!

- De...

S Larion Shanába fojtotta mondanivalóját egy hosszú és szenvedélyes csókkal, mire a lány úgy gondolta, hogy történhet bármi, most már édes mindegy. 

* * *

Shana érezte, ahogyan minden vér az arcába szökik, miközben feszülten fészkelődött Larion levendula illatú, fekete Audijában. Ujjait tördelte és a még nedves hajtincseit csavargatta, miközben próbált nem ránézni a fiúra, a mellette lévő ülésen, aki csak az utat bámulta, szája pedig széles mosolyra húzódott. Gondolatai minduntalan vissza ugrottak Dantera és Delilára, mire újra aggódni kezdett, de aztán megjelent előtte a pár perccel ezelőtt lejátszódott dolog képe és mosolyogva kifújta a levegőt. Gyorsan haladtak a lány háza felé, s mikor megérkeztek, Shana előre sietett, míg Larion lassan és némán lépkedett mögötte. A lány magabiztosan sétált a ajtó felé, de mikor azon túl meghallotta, ahogyan valakik beszélgetnek odabent, megtorpant. Larion is hallotta a zajokat, teste megfeszült, kezeit ökölbe szorította és felkészült a támadásra, de mielőtt bármit is tehetett volna, Shana megragadta a kilincset és olyan erővel csapta ki az ajtót, hogy ki is szakadhatott volna a helyéről. Larion pedig csak döbbenten pislogott.

Shana összevont szemöldökkel nézte a két embert maga előtt, dühében pedig fogát csikorgatta, míg ujjait görcsös ökölbe szorította.

- Mit kerestek itt? - sziszegte.

- Shana... - kezdte a rövid, szőke hajú nő, vastag szempilláit rebegtetve, smaragdzöld szemeiből pedig a döbbenetet egy pillanat alatt méreg váltotta fel - Mégis hol voltál az utóbbi három napban? Arra kellett hazajönnünk apáddal, hogy üres a ház és még az iskolában sem tudtak rólad semmit! Már majdnem hívtuk a rendőrséget is! Mégis hogy gondoltad? És ki ez a fiú? - ekkor lábujjhegyre állt és átnézett Shana válla felett, hogy jobban meg tudja vizsgálni magának a még mindig döbbent fiút. - Csak nem vele múlattad az időt, amíg mi halálra aggódtuk magunkat érted?! William, mondj már valamit!

Fordult hátra nagy lendülettel és az asztalnál üldögélő, nyugodtan kávézgató férfira nézett. Fekete haja érzelemmentes szemeibe lógott és úgy nézett a saját lányára, mintha valami idegen lenne, majd belekortyolt a kávéjába, jelezve, hogy nem kíván hozzászólni a témához.

- Nem is értem, hogy gondoltad - folytatta a nő. - Hogy csak úgy lelépsz? Egy üzenet vagy egy hívás nélkül? Tudod ...

-Fogd már be!! - kiabálta Shana, teljesen kikelve magából, mire anyja automatikusan hátralépett, apja pedig felemelte a fejét. - Hónapok óta nem láttatok és nem beszéltünk és még ti akartok kioktatni engem? Ne szórakozzatok velem! Tegyetek meg egy szívességet! Ha nem akartok tudomást venni az egyetlen lányotokról, akkor ne is keressetek engem hónapok után!!

Larion valamiféle büszkeséget érzett magában, miközben Shanát nézte, ahogyan lehajtotta a fejét, haja pedig eltakarta az arcát, míg egész testében remegett a méregtől. Feszült némaság ölelte körül a szobát, Shana várt még pár pillanatot, hogy szülei reagáljanak, azonban ők meg sem bírtak szólalni a döbbenettől. A lány hátat fordított nekik, megragadta Larion kezét és maga után húzta, hogy minél előbb el tudjon tűnni arról a helyről.

* * *

A feldúlt lány hangosan trappolt fel a lépcsőn, egyenesen Larion szobája felé, miközben a fiú kettesével szedte a lépcsőfokokat mögötte. Shana kitárta a ajtót és gondolkodás nélkül belépett a laskásba.

- Nem gondoltam volna rólad, hogy... - mondta fiú, miközben becsukta az ajtót, majd hátrafordult és elakadt a lélegzete. Shana állt előtte, megszabadulva a pólójától, ami végül a földön kötött ki. A lány zavartan járatta szemeit a fiú és a föld között, arca olyan piros lett, akár a paradicsom, kezeit összekulcsolta a háta mögött és Larion arcáról próbált valami érzelmet leolvasni.

A fiú egy pillanatig nem bírt megszólalni, csak végigmérte a lány, újra és újra.

- Még mindig nem értem, hogy miért is hordasz melltartót - mondta végül, miközben próbálta visszatartani a nevetést.

Shana hátralépett, majd dühösen megfordult, hogy felkapja magára a pólóját, de mielőtt lehajolhatott volna, Larion gyorsan mögé került és gyengéden tenyerébe csúsztatta a kezét.

- Biztosan velem akarod? - kérdezte, már sokkal komolyabban és halkabban, miközben egyesével simogatni kezdte a lány ujjait, aki nem mert levegőt venni. Aztán elmosolyodott.

- Csak veled akarom! - ekkor átnézett a válla felett és meg akarta csókolni, de amikor megpillantotta Larion vágytól elködösült szemeit, megtorpant. Olyan érzések játszottak benne, amiktől úgy érezte, hogy menten összeesik és lábai is remegtek. Gyomra furcsán bukfencezni kezdett, gondolatai csak a fiú körül jártak és minden egyes szó, amit ezelőtt ki akarta mondani, most a torkára fagyott. Élvezte, ahogyan a fiú meleg lehelete végigjárja a nyakát és édes illata megtölti az orrát. Larion közelebb hajolt és megnyalta Shana ajkait, mielőtt szerelmes csókban forrtak volna össze.

* * *

Shana kifulladva bámulta a plafont a vékonyka takaró alatt, miközben még mindig a boldogság mámorában úszkált, Larion pedig mosolyogva nézte őt és örült, hogy ilyen reakciót váltott ki belőle.  A fiú még sosem látott a lány arcán ilyen érzelmeket és biztos volt benne, nem akarja, hogy más is lássa ezt az arckifejezését. Odahajolt a lányhoz és apró csókokkal borította el íves nyakát, mire Shana beletúrt a fiú hajába, így húzva közelebb magához.

- Beszélned kellene velük! - törte meg a csendet Larion, Shana pedig morgott egyet, jelezve, hogy fogja be és folytassa.

De ekkor a fiú hátrahúzódott, de csak annyira, hogy a szemeibe tudjon nézni.

- Komolyan mondtam! Menj!

- Ki akarsz rúgni az ágyadból? - egyenesedett fel Shana, takarót húzva fedetlen mellkasára és felháborodottan nézett a fiúra, szemei pedig végül izmos hasára tévedtek.

- Isten ments! - nevetett Larion. - Menj és beszélj velük! Aztán gyere vissza és szeretkezzünk!

Shana arcát pír borította el, mire elkapta a fejét és zavartan köhécselni kezdett, mire a fiú halkan kuncogott.

* * *

Shana szíve a torkában dobogott. Keze megfagyott a levegőben, ahogyan a kilincs után nyúlt, majd leengedte. Hangosan vette a levegőt, lábait nem bírta rávenni, hogy mozduljanak. Larionnak igaza volt. Nem természetes, ha egy gyerek gyűlöli a szüleit. Nyelt egyet és megfogta a kilincset, de nem volt ereje lenyomni azt. Apróbb neszek szűrődtek ki az ajtó mögül, felismerte szülei hangját és arra gondolt, hogy visszamegy Larionhoz, de akkor eszébe jutott, hogy mit mondana a fiú.

Végigjátszotta a fejében, hogy miket kellett elviselnie és rájött, hogy a szülei nemtörődömsége csak egy apró homokszem azon a hatalmas tengerparton. Gyomra remegett és halvány sejtése sem volt arról, hogy mit fog nekik mondani. Bizonytalan volt, de nem félt. Tartózkodott, de nem esett kétségekbe. Mert tudta, hogy Larion ott van mögötte és ez boldogabbá tette, mint bármi más egész életében. 

VÉGE

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Drága kitartó olvasóim!

Először is sajnálom a késést, de lelkileg is fel kellett készülnöm az utolsó részre. :D

Hálás vagy a rengeteg, szám szerint 90 feliratkozónak, ez nagy szám, el sem tudtam volna képzelni a történet elején, hogy sikerül szert tennem ennyi olvasóra és nem mellesleg 16 310 blog megnyitásra Rengeteg kommentet kaptam a fejezetekhez, amik hihetetlenül boldoggá tettek engem. Ti segítettek, hogy befejezzem ezt a történetet, igazán hálás vagyok mindenkinek, aki szánt időt arra, hogy leírja a véleményét. Ezt mind nektek köszönhetem! 

Nagyon sokat jelent nekem ez a történet, a szereplők és minden, remélem teljesen elégedettek vagytok vele. Kérlek titeket, mondjátok meg őszintén!

Többet vártatok a végére?

Teljesen meg vagytok vele elégedve?

Sokat jelentene és még az is, ha leírnátok az esetleges hibákat, szóismétléseket!

Nem tűnök el a blogvilágból, miután befejeztem ezt a történetet, most inkább a novellás/verses blogomra fogok koncentrálni, ha gondoljátok, kövessetek nyomon ott is: Lélekvándor

Tervezek még történetet írni a közel jövőben, hogy pontosan mikor, azt nem tudom még. Mindenesetre annyit elárulhatok, hogy a címe: Egy gyilkos szeretője

Remélem az is annyira tetszeni fog nektek, mint a Gén!

Facebookon és e-mailen elértek, ha kérdezni szeretnétek valamit, vagy ha egyszerűen csak beszélgetnétek!

Nem tudom elégszer megköszönni azt, amit értem tettetek, nagyon szerettem írni Shana és Larion történetét és remélem ti is úgy megszerettétek őket, mint én és azt is, hogy a GÉN annyi örömet szerzett nektek, mint nekem! :)

Dorothy Large

Tizenkilencedik vércsepp

Kedves Olvasók!

Rettenetesen hálás vagyok a 83(!) feliratkozóért, a sok pipáért és a rengeteg hozzászólásért. Nagyon sokat jelent nekem!

Nem olyan rég a tehetséges Carlie (A book & a mug of tea) elindította a remek Harc az eredetiségért! című projektét és készített velem egy interjút, amit ITT! elolvashattok és többet tudhattok meg a történet megszületéséről, illetve, magáról a történetről. 

Nem mellesleg pedig írt egy bejegyzést a Génről, akit érdekel, ITT! el tudja olvasni.

Dorothy Large

Tizenkilencedik vércsepp

.........................

Legnagyobb szerencséjükre nem várta őket az ajtó mögött sem Dante, sem Delila, sem pedig a bábok. Shana lélegzete elállt egy pillanatra, mikor meglátta, hogy min is van az a hatalmas kastély, melyben eddig az életéért küzdött. Egy még hatalmasabb felhőn, melyen a nap erős sugarai táncoltak. Ha nem tudná, hogy mégis milyen helyen van, azt gondolná, a mennybe jutott. A lány teljesen el volt bűvölve. A szépség és a gyönyörűség amit akkor látott, teljesen elfeledtette vele azokat a dolgokat, amiket odabent műveltek vele. Egy percre még a sebei sem sajogtak annyira.

Larion Shana arcát fürkészte. Megszorította a kezét, majd kirántotta a varázsból és rohanni kezdett. Shana egy pillanatra megijedt, mikor a felhőre lépett, azt hitte, hogy azonnal le fog zuhanni róla, de nem így történt. Csak futott és futott Larion mögött, miközben ő a kezét szorongatta és látta, hogy akár örökké is futhatnának, akkor sem érnének a felhő végére. Olyan messzinek tűnt.

Shana hangosan lihegett és észrevette, hogy Larion kicsit lelassított, csak azért, hogy a lány lépést tudjon vele tartani.

- Lehet, hogy nem vagyok egy vérrel táplálkozó valami - mondta két lélegzetvétel között. - De erre most nincs időnk!

Larion felnevetett, majd újra rohanni kezdett a régi tempóban, Shana pedig mindent megtett, hogy ne hátráltassa a fiút.

Mielőtt mindketten komolyan bízni kezdtek volna a szabadulásban, hirtelen minden irányból emberei alakok jelentek meg és körbevették őket. Ekkor megálltak. Shana térdre ereszkedve fújta ki magát, hangosan vette a levegőt, majd újra kifújta azt. Larion a lány elé lépett, majd egyetlen suhintással fejét vette az összesnek, majd azok élettelenül a földre hulltak, majd a testükből egyszerű vértócsa keletkezett. Larion elhúzta a száját. Ő is csak vérből áll. Ha meghal, belőle is csak egy szégyenteljes vörös pocsolya lesz.

A fiú megfordult, majd kezet nyújtott a lánynak.

- Gyere!

Shana bólintott, hogy megszorította Larion kezét, aki segített neki feltápászkodni és futni kezdtek. Larion tudta, hogy már csak pár perc és elérnek a felhő szélére, ahonnan pedig csak egy lépésre van a földi élet. Ez az egyetlen esélyük a menekülésre és tudta, hogy bele fog kapaszkodni minden egyes fűszálba, hogy legalább Shanát megmentse.

A lány nem akart hinni a szemének. Megpillantotta a földet, a folyókat, a dombokat és amint meglátta őket, szemébe örömkönnyek szöktek.

Larion rámosolygott.

- Menjünk! - mondta lágyan.

- Igen - bólintott Shana.

- Még egy lépés és felmosóronggyal kell majd összeszedned Shanát! - hallották maguk mögött, mire szinte egy emberként fordultak hátra. Shana majdnem felsikoltott, mikor meglátta, hogy Dante és Delila áll előttük, kicsit hátrébb pedig Dante teremtményeinek teljes létszáma. Ameddig a szeme ellátott, mindenhol olyan bábok álltak, akik a halálát akarták.

Larion habozás nélkül a lány elé állt, majd fogait kezdte csikorgatni, minden egyes sejtjéből gyűlölet szivárgott. Dante és Delila arcán ugyanazok a gúnyos érzelmek futottak végig, a fiút pedig egy pillanatra elfogta az undor. Hogyan szerethetett egy ilyen lányt? Miért nem látott át rajta?

- Mégis mit gondoltál, Larion? - lépett előre Dante. - Azt hiszed, hagynánk, hogy csak úgy lelépjetek?

- Nem - jelentette ki a fiú. - Tudom, hogy nem hagynád. Azt is tudom, hogy felesleges lenne veled harcolni.

Dante ajkai büszke, széles vigyorra húzódtak, kezeit keresztbe fonta a mellkasán és arra várt, hogy Larion mikor adja meg magát. Elképzelte Shana vérének édes ízét és szinte összefutott a vér a szájában, mikor arra gondolt, hogy hány évet fiatalodhatna vele és, hogy mennyi bábot teremthet még magának, akik hűségesen szolgálnák őt.

- Szóval belátod? A helyzeted kilátástalan! Talán jobb lenne, ha megadnád magad! - nevetett fel harsányan a férfi, hátravetett fejjel.

Shana végig csendben tűrte, szemeivel pedig Delila arcát fürkészte. Nem tudta leolvasni róla az érzelmeket, ajka szegletében mintha mosoly bujkált volna, smaragdzöld szemei mégis másról árulkodtak. Nem értette a nőt. Ha nem akarja ezt csinálni, miért nem menekül el? Ha pedig mégsem így lenne, akkor miért ilyen szomorúak a szemei?

- Add át a lányt, téged pedig elengedlek! - Shana összerezzent. - Fair ajánlat, nem?

- Tudom, hogy nem lenne értelme annak, hogy megtámadjalak! - ismételte Larion. - De azt is tudom, hogy te pedig nem vagy képes utánunk jönni!

Dante arcáról lefagyott a mosoly. Kezeit leengedte, azok pedig lazán a testéhez csapódtak és kikerekedett szemekkel figyelte a fiút. Egy ideig senki sem szólalt meg, a feszültséget a levegőben szinte vágni lehetett volna. A férfi arcán végiggördült jéghideg verítéke, majd feszengve nevetni kezdett.

- Mégis honnan veszed ezt a baromságot?

- Azóta sejtettem, mióta Shana után küldted Xerxest. Saját kezeddel intézted volna el őt, ha ennyire fontos neked a vére. De a mostani viselkedésed alapján, már biztos vagyok benne - vigyorgott a fiú, majd közelebb lépett Dantehoz. - Szóval a nagy és hatalmas Danténak mégis van egy gyenge pontja. Vajon miért nem tudsz a Földre jönni? Talán mert a te testedben nem található emberektől származó vér, igazam van?

- Elég legyen ebből a baromságból! - ordított a férfi. - Mégis miért ne tudnék a földre menni? Badarság! Hiszen az emberek vérével táplálkozom!

- Lehet. De téged nem emberek vérével teremtettek. Azaz te sosem tartoztál semmilyen formában az emberi élethez és a Földhöz!

- Így igaz! - szólalt meg végre Delila. Hangja elcsuklott, majd felemelte a fejét és egyenesen Larion szemeibe nézett. A fiú hirtelen elfelejtett levegőt venni. Ugyanezt a tekintetet látta mindig, mikor a lányra nézett, de mostanra már tudta, hogy ez nem a valóság. Delila maszkja lecsúszott odabent a kastélyban, s akkor Larion meglátta a valódi alakját. A lány hiába vette most vissza, a fiú már tudja, hogy mi lapul az álarc alatt. Többé nem fogja átverni. - De én utánatok tudok menni! S addig nem állok le, míg a saját kezeimmel nem roppantom össze annak a cafkának a koponyáját!

- Ebben az esetben... - Larion elmosolyodott. - talán jobb lenne, ha most azonnal megölnélek! 

Delila ösztönből hátralépett egy összevont szemöldökkel figyelte a fiút. Szemei újból lángokban úsztak miközben fogait csikorgatta.

- Szóval meg akarsz ölni? Na ne szórakozz velem! - kiabálta a lány teljesen kikelve önmagából. - Egy egyszerű halandó miatt? Csalódtam benned, Larion. Amikor eljátszottam, hogy bármit is érzek irántad, legalább tartottalak valamire. Olyan kegyetlenül csapoltad le az áldozataidat, nem éreztél közben semmit és ez tetszett. Ha jobban belegondolok, talán beléd szerettem volna, ha még meg is ölöd őket!

Delila hangosan vette a levegőt, ujjait görcsösen ökölbe szorította és eddig rendezett, méz szőke haja, most csapzottan a homlokához tapadt. Shana megrémült és nem mert megszólalni. Biztonságban érezte magát Larion háta mögött, mégis tudta, hogy ez az őrült nő bármikor elveheti az életét. Közelebb lépett az előtte álló fiúhoz, csökkentve köztük azt a pár méter távolságot. Minél távolabb volt tőle, annál bizonytalanabbnak érezte magát. Tudta, hogy függ ettől ez embertől, erre pedig még sosem volt példa. Ez az érzés valamiért boldogsággal töltötte el.

- Rajta hát, Larion! - szakadt ki Delilából. - Öld meg ezt a lányt! Öld meg és megkapsz mindent, amire vágysz!

Larion hangosan, hátravetett fejjel felnevetett. Öblös kacaja szinte visszhangot vert, Delila pedig még dühösebb lett, mint eddig.

- Nem te vagy az, akire vágyom és egész biztos, hogy ezen a helyen sosem kapnám meg azt, amit akarnék! - szólalt meg végül a fiú.

- Elég legyen! - ordított Dante. Szemei véreressé váltak és kidülledtek, arca pedig még sápadtabb lett, mint eddig. Úgy sipítozott, mintha csak ezernyi tűvel szurkálnák, zaklatottan és az eddigi magabiztossága úgy illant el, mintha sosem lett volna. - Olyan kínkeserves halálban lesz részetek, mint még soha senkinek!

- Csend legyen, Dante! - szólalt meg Larion a lehető legnyugodtabban. - Nem tudod, hogy a veszteseknek jobb hallgatniuk? 

Ekkor a fiú Delilára nézett.

- Téged pedig ha egyszer is megpillantalak a Földön, szó nélkül megöllek! Akkor is, ha egykor szerettelek!

Ekkor Larion hátrafordult, magához rántotta Shanát, aki annyira megszeppent, hogy szó nélkül tűrte, mikor a fiú levetette magukat a felhőről és átadta testüket a magasságnak.

Tizennyolcadik vércsepp

Kedves Olvasók!

Sajnálom, hogy így össze-vissza hozom a fejezeteket,de gépem és az időm kiszámíthatatlan. Most ért véget ez a fél évi hajtás, szóval remélem most több időm lesz (és kedvem) írni. Szerencsére sok tárgyból javítottam, ezért remélem, hogy felvesznek a suliba, amit kinéztem. Bár egy fontos tantárgyból rontottam is, de az most mellékes. :D

Elárulom, hogy már most több fejezete született a Génnek, mint amennyit terveztem és ennek nagyon örülök. Remélem ti is ;)

Ha hibákat találtok nyugodtan szóljatok és nem utolsó sorban köszönöm a rengeteg feliratkozót. El sem hiszem! :) Nagyon hálás vagyok mindenért.

Dorothy Large

Tizennyolcadik vércsepp

.........................

Shana sírt. Testét megállás nélkül rázta a keserves zokogás, melytől visszahangzott az üres folyosó. Larion nem tudta, hogy mit érezhet a lány. Öröm vagy szomorú könnyek szántják végig a sebekkel tarkított, hófehér arcát? De muszáj volt elcsendesítenie, különben azonnal megtalálják őket. Nem mintha Dantenak nehéz dolga lenne. Ez a hely az ő világa, az ő birodalma, melyet saját maga teremtett. Valószínűleg most is tudja, hogy éppen hol vannak. De Dante nagyon szeret játszani.

Larion magához szorította a lányt, majd keresett egy sötét, elfeledett zugot, amelyben meghúzódhatnak, ha csak pár percre is.

- Ki gondolta volna, hogy igazából egy bőgőmasina vagy? - szólalt meg a fiú, elnéző és lágy mosollyal az arcán.

- Úgy utállak! - tört ki hangosan a lányból, arcát pedig Larion mellkasának nyomta és sírt tovább.

Larion leereszkedett a földre és nekidőlt a falnak, miközben kezével Shana remegő hátát simogatta, ujjaival pedig játszani kezdett a hollófekete fürtökkel, míg a lány zokogása halk szipogássá nem csendesült.

Larion maga elé bámult. Újra és újra lejátszotta magában a jelenetet, ami az irodában történt.

Delila átverte. Kegyetlenül kihasználta és elhitette vele, hogy szereti. Minden együtt töltött perc és este, minden szenvedélyes csók és simogatás csak hazugság volt. Semmi más.

Larion összehúzta a szemöldökét és próbált nem hangot adni fájdalmának, melyet Delila árulása okozott. Tudta, hogy még hosszú ideig kísérteni fogja őt saját tudatlansága, amely miatt nem egy emberi élet is veszélybe került. Muszáj volt erősnek maradnia, főleg, hogy Shana látszólag teljesen összeroppant. De Larion nem is tudta, hogy ekkor a lány csak az erejét gyűjtötte a további küzdelmekhez.

Shana megragadta a fiú pólóját, így húzva közelebb magához, fejét a vállára fektette és megtöltötte tüdejét Larion illatával. Könnyei felszáradtak és közel akart kerülni a fiúhoz, amennyire csak tud. Nem volt benne biztos, hogy élve jut ki arról a helyről. 

- Mondd még egyszer! - törte meg a csendet Larion, fájdalmasan szomorú hangján.

- Mit? - dünnyögte a lányt.

- Azt, amit akkor mondtál. Odabent.

Shana az emlékkép után kutatott az elméjében, majd mikor megtalálta, érezte, hogy az összes vér az arcába fut és még jobban belemélyesztette fejét Larion nyakába.

- Nem érdemled meg.

- Mondd még egyszer! - erősködött a fiú.

- Miért mondanám?

Larion gyengéden, mutatóujjával feljebb emelte Shana fejét, hogy lássa az arcát A lány szemei vörösek voltak és csillogtak, annyi fájdalmat fedezett fel bennük, melyet alig bírt elviselni.

- Hogy erőt adj. Mondd még egyszer és megígérem, hogy kiviszlek innen. Többé nem esik majd bántódásod!

Shana valami új érzelmet fedezett fel a fiú szemében, melyet nem tudott értelmezni. Olyan árnyalatát látta meg, olyan pillantást kapott tőle, melyre mindig is vágyott. Legalábbis akkor úgy érezte, hogy az égvilágon nincs másra szüksége, csak, hogy ezt a fiút lássa nap mint nap, míg végül meg nem hal. Nem bírt megszólalni. A fiú keze a derekán a ruhán keresztül is perzselte a bőrét és érezte, hogy mélyfekete szemei lyukat vájnak a hasába. Nem kapott levegőt. Arra gondolt, hogy mi lett volna, ha ez előbb megtörténik. Talán többet lehettek volna együtt. Talán nem azon a napon mondta ki volna neki először, hogy szereti, amikor megölik. Erre a gondolatra újra könnyek szöktek a szemébe, de nem engedte őket útjukra, hanem rögtön kipislogta őket. Vett egy mély, szaggatott levegőt, mielőtt megszólalt volna, de rájött, hogy minden szó ráfagyott a torkára. Úgy érezte, hogy kettészakad a szíve. Úgy érezte, hogy a hosszú, unalmas, monoton évek után, mikor nem kapott szeretetet senkitől, most szívét túlságosan megerőltették ezek a hirtelen felbukkanó érzelmek. Még soha, senki sem volt rá ilyen hatással, mely először megijesztette, később pedig teljesen elvarázsolta. A fiú valami olyasmit hozott az életébe, amit teljesen idegen volt számára és sosem gondolta volna, hogy megtörténhet: most már nem volt mindegy, hogy él vagy meghal.

- Nem megy - jelentette ki Shana. - Túlságosan fáj - majd szívére mutatott.

Larion ekkor lehajolt és ruhán keresztül apró csókot nyomott a lány mellkasára, mire az megremegett. Hasa kellemesen bizseregni kezdett és úgy érezte, nehezen bírja visszafogni magát. Ekkor ajkába harapott és szégyenlősen félrenézett, nehogy tekintete találkozzon a fiúéval. Félt az érzéstől, melyet Larion szemei váltanak ki belőle. 

- Hé! Itt vannak! - hallottak meg egy mély hangot hirtelen, mire Shana reszketni kezdett. Larion átnézett a lány válla fölött, gyilkos pillantást vetett a férfira, aki megzavarta őket, majd felemelte a kezét és az őr felé mutatott. Pár másodperccel később az holtan esett össze.

- Mennünk kell! Hamarosan minden barom idecsődül majd - mondta fagyosan és lábra állította a lányt, majd megszorította a kezét és rohanni kezdtek.

* * *

- Végig bujkálni akarsz majd? - kérdezte vigyorogva a lány, mikor Larion a falhoz simulva kukucskált kifelé, hogy megbizonyosodjon arról: egyedül vannak.

- Van jobb ötleted? - morgott a fiú, majd futni kezdett, magával húzva Shanát, kinek kezét egy percre sem engedte el. A lány hirtelen megpillantott egy hatalmas, arannyal keretezett ajtót, mely sokkal nagyobbnak tűnt, mint maga az épület.

„ Miféle hely ez? "

Larion újra neki simult egy másik falnak, maga mögé húzva Shanát.

- Ez a kijárat.

- Akkor mire várunk?

- Ne becsüld alá Dantet - nézett át Larion a háta mögött. - Amint kinyitjuk, minden egyes bábja megtudja hol vagyunk. Vagy ami rosszabb, az ajtó mögött várnak minket.

Shana valahogy már nem félt és ezt ő is furcsállta. Teste nem remegett, hangját is megtalálta, könnycsatornái pedig teljesen kiszáradtak. Már csak túl akarta élni ezt az egészet, hazamenni és folytatni az életét. Már ha az lehetséges. 

- Mit csináltál velem odalent? - törte meg a csendet Shana, de amit rákérdezett, rögtön meg is bánta. Arcát hirtelen rózsaszín pír öntötte el. 

- Mire gondolsz?

Shana vett egy mély levegőt és folytatta: - A fesztiválon. Mikor ... - de nem tudta folytatni.

- Az én vérem erősebb, mint bármelyik emberé. Ezért amikor a szervezetedbe került, az túl sok volt a testednek és elájultál. Pár csepp vér még nem számít.

- Értem - suttogta a lány és legszívesebben kiabált volna a fiúval, most mégsem emelte fel a hangját. Úgy érezte,mintha már túl fáradt lenne hozzá. Shana Larion arcát pásztázta. Kemény és érzelemmentes volt, miközben a folyosókat bámulta, hátha meglát valakit. Shana elmosolyodott, majd vett egy mély levegőt, behunyta a szemét és a fiú vállára hajtotta a fejét.

Larion kizökkent a megfigyelésből és döbbenten a lányra nézett. Hófehér arcára lágy mosolyt festett, ajkai pedig most még teltebbnek tűntek, mint valaha. Szeme aztán a sérüléseire tévedt és eszébe jutott, hogy minden az ő hibája. Ha nem dől be Delilának és Dantenek, sosem ismerkedtek volna meg ők ketten és Shana sosem sérült meg volna miatta. Nem félt volna tőle, sem Xerxestől és most nem kellene az életéért küzdenie. De abban nem volt biztos, hogy mindkettőjüknek jobb lett volna ha sosem találkoznak. Talán pont erre volt szükségük. Egymásra.
Hirtelen lépéseket hallottak maguk mögött, mire szinte egy emberként fordultak hátra. Larion arcáról jéghideg verejték fojt és hirtelen ötlete sem volt, hogy mit kellene tenniük.
A fiú hallotta, ahogy Dante bábjai kiabálnak és visítoznak. Vajon mit ígért nekik a férfi, amiért ilyen lelkesen akarják előkeríteni őket?
- Mennünk kell! - suttogta Shana, majd a hatalmas ajtó felé vette az irányt, de Larion visszarántotta őt.
- Nem tudjuk, mi van az ajtó mögött - sziszegte, miközben a lány szemeibe nézett. Shana egy ideig nem szólalt meg, majd nyelt egyet és ellépett a fiútól.
- Igaz. De ha most nem próbálunk meg elmenekülni, úgyis elkapnak - Shana szemeiben fellobbant az élni akarás lángja. Larion bólintott. Megszorította a lány kezét és rohanni kezdtek, majd megálltak az ajtó előtt, vettek egy mély levegőt és egymásra néztek. Shana úgy érezte, el fog veszni a fiú sötét szemeiben. Aztán Larion meglökte az ajtót, amely engedelmesen ki is nyílt.