Tizenkettedik vércsepp

Kedves Olvasók!

Rengeteg támogató és dicsérő kommenteket kapok tőletek, annak ellenére, hogy gyakran kések a részekkel. Köszönöm szépen a sok feliratkozót és támogatást, hihetetlenül sokat jelent. Ennél többet nem is kérhetek ! :)

Ha találtok hibát, nyugodtan jelezzétek!

Dorothy Large

Tizenkettedik vércsepp

.........................

Pár perc múlva, miután Larion elhagyta a sötét raktárszobát, magára hagyva a megrémült Shanát, a lánynak alábbhagyott az adrenalin szintje, így kezdte felismerni a testében égő fájdalmakat. Az ablaküvegek felsértették combját, mikor Larionnal kiugrott az ablakon, nyaka és válla pedig megrándult, mikor a földnek csapódtak.
Shana lassan ringatta magát a zöld matracon, előre s hátra dülöngélt, szemeit pedig szorosan becsukta és próbált nem arra gondolni, amit Xerxes suttogott az osztályteremben:
„Szűz kislány."
Shana úgy érezte, hogy minden vér az arcába szökik, fejét gyorsan kezeibe temette és rázni kezdte azt. Lassan és szaggatottan vette a levegőt, remegő, hófehér kezeivel pedig a kövér könnycseppeket próbálta letörölni arcáról. A lány tudta, hogy Xerxes bármelyik pillanatban kicsaphatja az ajtót, majd szélesen elvigyorodna és ki tudja, mit művelne vele. Úgy érezte, hogy sosem rettegett még ennyire. Akkor sem, mikor Larion üldözni kezdte, s egészen az erdőig követte. Akkor sem, mikor Xerxes először akarta megölni. Úgy érezte magát, mint amikor általános iskolába járt. A barátaival bújócskázni kezdtek, iskola után. Shana nagyon izgatott volt, rögtön el is bújt egy nagy fa mögé. Nem akart túlságosan elrejtőzni, nehogy sokáig kelljen keresni őt. Szíve helyesen dobogott és nehezen tudta magába fojtani széles mosolyát. Shana egészen estig várt, de nem senki sem talált rá. Rettegett a sötétben, minden apróbb neszre megugrott és lassan pityeregni kezdett. Később kiderült, hogy elfeledkeztek róla.
„Vissza jövök érted!"
Larion szavai még sokáig ott lebegtek előtte a félhomályban, de Shana rettegett.
„Mi van, ha ő is itt felejt? Talán már haza is ment ... "
A lány remegve felállt, de rögtön meg is kellett kapaszkodnia, nehogy visszarogyjon a matracra.Vett egy mély levegőt, majd lassan kifújta, végleg letörölte könnyeit és felemelte fejét. Lassacskán az ajtóhoz lépett, kezét pedig a kilincsre helyezte. Mégsem merte kinyitni. Egy ideig csak farkasszemet nézett a kilincsel, csak bámulta anélkül, hogy bármit is tett volna. Még levegőt is elfelejtett venni.
Pár perc múlva megrázta a fejét és erőt vett magán. Izzadt ujjai közé szorította a kilincset újra és lassan, hangtalanul lenyomta. Az ajtó alig láthatóan megmozdult, Shana pedig kikukucskált a vékonyka résen. Csak egy üres folyosót látott maga előtt a délutáni napsütésben. Egy ideig csak nézett kifelé, hátha meglát valakit. Bárkit, aki segíthetne neki. De végül a folyosó üres maradt.
A lány kicsusszant az ajtó és a fal közti résen, majd lassan lépkedni kezdett, maga sem tudta, hogy merre tart. Remegő kezeit mellkasához szorította, szemei ide-oda cikáztak. Minden második percben átnézett a válla felett, majd gyorsan visszarántotta fejét.
A folyosót a végtelen csend uralta, Shanát pedig ez nyugtalanította a legjobban. Az órák még javában tartottak, de az osztálytermek felől sem lehetett hallani semmit.
„ Xerxes ... csak nem ... ?"
Shana behunyta a szemét és próbálta elterelni gondolatait, de újra és újra beugrottak neki azok a képek, az osztálytársairól. A lány, ki elvérzett az osztályban, a fiú, aki kivetette magát az ablakon. Shana még a nevüket sem tudta, mégis valami érthetetlen, sötét gyász ölelte körbe a testét és a lelkét. Nem tudta elüldözni a képeket a gondolataiból. Szédülni kezdett, mire gyorsan megkapaszkodott a falba, majd felpillantott és meglátta a női mosdót. Gondolkodás nélkül berohant, feltépte az egyik fülke ajtaját és a vécé fölé hajolt. A lányból ott kiszaladt a reggelije, miközben kezeit szorosan maga köré fonta. Vett egy mély levegőt, majd felállt és kiöblítette a száját, megmosta az arcát. Egy ideig magát nézte a tükörben.
Arca tejfehér volt és nyúzott, a sírástól vöröslő szemei alatt mély, lila karikák húzódtak, s mintha haja is kifakult volna. Shanának nem tetszett a látvány. Dühösen lefröcskölte a tükröt, majd megfordult és kilibbent a mosdóból.

* * *

Shana befordult a sarkon és meglátott valakit. A bejárati ajtó mellett állt, nagy árnyékot vetett a földre, ahogyan megvilágította a nap fénye. A férfi megfordult és döbbent tekintetét Shanára emelte:

- Nem kellene órán lenned, kislány? - kérdezte az öreg portás, s már meg is indult a lány felé, hogy visszaterelje az osztályba.

Shana arca felvirágzott.

- Segítenie kell! Egy férfi van az épületben ... 

- Mi történt veled? - húzta fel vastag szemöldökét a portás. - Véres a ruhád. Rendben vagy?

- Igen. Segítsen kérem ...

- Milyen férfiről beszélsz? Ki az? - hadarta gyorsan, majd elsétált a lány mellett és elkezdte körbejárni az iskolát.

- Hívja a rendőrséget ... ! - emelte fel hangját a lány, bár kételkedett benne, hogy a rendőrök véget tudnának venni Xerxes ámokfutásában. 

A férfi megfordult, s szólásra nyitotta a száját, de már nem tudta kimondani, amit szeretett volna. A portás nem egészen négy másodpercig élt azután, hogy Xerxes a puszta tekintetével kettévágta a testét. Shana arcát a férfi vére borította, fehér inge a testéhez tapadt. Megbabonázva bámulta a testet, mely tehetetlenül feküdt a földön, két darabban. Shana felsikoltott és futásnak eredt. De mielőtt elmenekülhetett volna, Xerxes megragadta a csuklóját és durván visszarántotta. A lány érezte, ahogyan teste a férfi izmos mellkasának csapódik.

- Mielőtt megölnélek, miért ne élvezhetném ki a helyzetet? - suttagot a lány fülébe, majd egy egyszerű mozdulattal letépte róla az ingét és a földre dobta. Xerxes Shana mindkét kezét a lány háta mögé szorította, majd gyengéden megharapta a lány nyakát. - Ilyen korba a lányok általában már túl vannak az első alkalmon.

- NE !! - sikította, teljesen kikelve önmagából. Ide-oda rángatózott, rugdalózott, eredménytelenül. Xerxes arcára perverz mosoly ült, szemeiben vérszomj csillogott. Erősen a földre szorította a lányt, majd nagy testével felé emelkedett és elégedetten mérte végig Shana testét. A lány eltorzult, véres arcára pír ült ki, szemei nedvesen csillogtak. Xerxes vasmarkába szorította Shana mindkét kezét, ujjaival pedig a nadrágja gombját kezdte kikapcsolni. A lány szemei kikerekedtek, majd felsikoltott és automatikusan a férfi lábai közé rúgott. Xerxes arcára kiült a fájdalom, Shana pedig kihasználta a helyzetet. Gondolkodás nélkül ellökte magától a férfit és újból futásnak eredt. Csak egy fekete nadrág és egy rózsaszín melltartó volt rajta, mégsem törődött vele. Fekete haja úgy lobogott mögötte, mint elcsituló szélben a hollószárnyak.

Szemeivel kétségbeesetten keresgélt búvóhely után, végül pedig egy lezárt iskolaépületbe futott. Az ajtóhoz igyekezett, ám azok gerendával voltak leszögezve, ahogyan az ablakok is. 

Shana tudta, hogy az épület régi és veszélyes. Nem is értette, hogy miért nem bontották még le. A lány felhúzta egyik lábát, majd rúgott egy nagyot a falba, aztán még egyet. Ezt a műveletet addig ismételgette, míg szinte az egész fal leszakadt.

Shana orrát dohos penészszag csapta meg, mikor berohant az épületbe. Rögtön egy felborult pad mögé bújt, s szorosan nekitámaszkodott a falnak. Kezeivel tapogatni kezdett a sötétben, végül pedig egy hosszú, vasrudat talált, melyet rögtön magához is szorított.  

Habár tudta, hogy még Xerxest sem lenne képes bántani, még hogyha alkalma is adódna rá, mégis valamilyen biztonságérzetet nyújtott neki a régi, rozsdás rúd, melyet úgy szorított magához, mint kislány a rég elveszett játékmackóját.

„ Larion, hol vagy? "

Egész ideáig szinte mindig a fiú mentette meg. Shana úgy gondolta, ha Larionnak az a feladata, hogy megölje, akkor nem végzi jól a munkáját.

„ Sosem akartalak megölni!"

A lány elmosolyodott. Meglágyult tekintettel nézett maga elé a piszkos földre és arra gondolt, hogy talán Xerxes megöli ... és akkor többé sosem láthatja Lariont. Hiányzott neki a fiú melegsége, a csillogás a szemében, mikor aggódott érte. Őrültségnek tűnhet, de még a durva, erőszakos érintései is hiányoztak neki.

Shana remegő, kifehéredett ujjait az ajkára helyezte, mikor eszébe jutott az első csókja. S könnycseppjei újból megeredtek.

- Miért nem utálok egy olyan furcsa srácot, mint te?