Első vércsepp

Kedves olvasók/látogatók!

Először is szeretném megköszönni nektek a 18 feliratkozót, a hat véleményt a Prológushoz és a pipálásokat. Nagyon jól estek, sokat számít nekem! Szombat van, így hoztam az első részt, remélem tetszeni fog. Próbáltam normális hosszúságot írni, de még így is kevésnek érzem. Azért remélem ti meg lesztek elégedve vele! :)

Dorothy Large

Első vércsepp

.........................

Shana Brooklyn mosolyogva lépett be az osztályterembe, mikor a jelző csengetés elhallatszott. Mindenki vidáman köszöntötte a közkedvelt lányt, ő pedig helyet foglalt az utolsó padban. Boldogan nézett a mellette lévő üres székre, hisz nem szerette az emberek társaságát. De Shana mindent megtett, hogy ezt eltitkolja. A diáktanács elnökévé választották a múlt héten, de akármennyire utálja, ő mégis próbálja elviselni az értelmetlen iskolai beszélgetéseket, és mosolyogva társalog a számára taszító emberekkel. Hogy miért csinálja mind ezt? Csak ő tudhatja. A matektanár belépett az osztályba – aki egyben az osztályfőnök is.- majd rámosolygott Shanára, hisz ő a kedvenc diákja. Sőt … szinte minden tanárnak ő a kedvence. A lány hamisan visszamosolygott, majd a matematika világába zárta magát. – Mielőtt elkezdenénk az órát, szeretnék bemutatni nektek valakit – szólalt meg az ötven év körüli, borostás férfi. Mindenki felkapta a fejét, mikor kinyílt a fehér ajtó, és egy fekete hajú fiú lépett be az osztályba. – Ő itt Larion! Larion … öö … – a matektanár lázasan kereste a megfelelő nevet az emlékezetében, de sehogy sem jutott eszébe. – Larion Nightray! – szólalt meg végül komoran a fiú. – Igen, persze – vigyorgott eszetlenül a tanár és a fejét vakargatta. – Nos, Larion. Ott egy üres szék Shana Brooklyn mellett, ő a legjobb tanuló. És ott van egy az osztály másik felében. Oda ülsz ahova akarsz! Csak ne mellém, csak ne mellém! – könyörgött magában Shana, bár egy kis bűntudatot is érezett mélyen. De szerencsére Larion a másik padot választotta, így a lány megnyugodott. Elkezdődött az óra, de több diák is az új tanulót figyelte, viszont Larion pillantásra sem méltatta őket. Csak Shana foglalkozott az előtte lévő matek könyvel és a rajta lévő apró piszokra, melyet próbált eltüntetni. Mégis tudott válaszolni Mr. Armstrong minden bonyolult kérdésére, mire páran elismerően füttyentettek, de őt ez egyáltalán nem hatotta meg. Egy pillanatban a lány automatikusan Larionra pillantott, aki ezt észrevette és Shana szemeibe nézett. De Larion arca érzelemmentes és fagyos volt, amitől Shana kicsit megijedt és rögtön elkapta a fejét. Az óra további része nyugodtan telt el, a lány mégis feszülten fészkelődött a széken. Érezte magán az új fiú tekintetét, de a világért sem nézett volna vissza rá. Az óra után több diák is körbevette Lariont, míg ő unott arckifejezéssel válaszolt az idegesítő kérdésekre. Shana hallotta, ahogyan két lány arról beszélget, hogy milyen eszméletlen helyes az új fiú, mire gúnyosan elmosolyodott. Még hogy helyes...hogy lehet ilyen hülyeségről beszélgetni? Mikor a diákok levegőhöz engedték Lariont, Shana kihasználta az alkalmat, hogy bemutatkozzon. Felvette a legédesebb mosolyát és úgy ért egyre közelebb a fiú padjához, aki fejét megtámasztva gubbasztott a helyén. – Szia! Az én nevem Shana Brooklyn, a diáktanács elnöke. Örülök, hogy a mi osztályunkba kerültél, remélem sikerült beilleszkedned – hazudott a lány, de olyan élethűen adta elő a szerepét, hogy senki nem találta volna ki az igazságot. Larion félszegen felpillantott, majd lazán felemelt egy tollat és a lány felé dobta. A tárgy éppen Shana arca mellett repült el, majd tompa puffanással a földre esett. A lány szemei kikerekedtek a döbbenettől. Nem bírt sem megszólalni, sem megmozdulni. – Öö … Shana! – szólalt meg közvetlenül mellette egy osztálytársnője. – Igen? – nyöszörögte a lány, még mindig kábultan. – Az arcod … vérzik! Időbe telt felfognia, hogy mit mondott a lány. Felemelte remegő kezeit, majd arcához érintette és tenyerét a szeme elé emelte. Mutató ujja begyén ott virított egy halvány piros folt. Visszapillantott Larionra, aki ugyanolyan unottan figyelte a lány reakcióját, de szája szegletében egy kis önelégült mosoly bujkált. – Bocsánat … – suttogta alig hallhatóan, majd kisietett a mosdóba. Arcán egy egyesen, vörös csík éktelenkedett, melyből szivárgott a vér. – Mégis mi a franc baja van ennek a fickónak? – morgott magában, majd gyorsan megmosta az arcát és sietett vissza a terembe. Shana a biológia tanárra figyelt, ahogyan a sejt osztódásról tartott beszédet, de néha-néha rápillantott Larionra, aki úgy tűnt szorgalmasan írogat valamit egy kis fecnire, párszor pedig végigméri Shanát, majd újból írni kezd. A lányt nagyon idegesítette a dolog, úgy érezte, mintha mindenki őt figyelné... legalábbis Larion. Hirtelen találkozott a pillantásuk, de mindketten állták egymás tekintetét. Shana szíve a torkában dobogott és próbált minél magabiztosabbnak tűnni, de a fiú jéghideg szemei szinte csontjáig hatoltak. Körülbelül tíz percig bámulták egymást, majd Larion megunta, vett egy mély levegőt és megrázta a fejét, ezután pedig elterült a padon. Shana diadal ittasan felemelte a fejét, majd elmosolyodott. Egy – null. Mikor Shana végzett minden iskolai teendővel, beleértve a diáktanács dolgait, a nap már régen elbújt, helyette pedig a hold vette át az uralmat. Utált ilyenkor hazasétálni, hisz az utca ahol laknak, nem éppen a legbiztonságosabb környék és ott még lámpákat sem voltak képesek felszerelni. Shana magabiztos léptekkel haladt végig a sikátorhoz hasonló utcákon. Nem akarta bevallani magának, hogy halálra van rémülve. Mikor befordult a sarkon, észrevette, hogy a vörös téglás háznak ablakaiból fény szűrődik ki. Ez azt jelenti, hogy szülei itthon vannak. – Remek – morogta mérgesen. Mosolyt erőltetett az arcára, mikor belépett a két szobás, kis lakásba.- Anya! Apa! – kiabálta, talán kicsit túl vidám hangon, de nem kapott választ. Úgy tűnik tévedett és szülei nincsenek itthon. - Felkapcsolva hagytam volna a lámpát reggelt? – morogta maga elé, miközben gyorsan bekapott egy szendvicset. Mikor végzett, a fürdő felé vette az irányt, és vetkőzni kezdett. Ruháit beledobta a szennyes kosárba, majd ereszteni kezdte a meleg vizet. Mikor már félig megtelt a fehér, porcelán kád, belevetette magát a habos fürdőbe. Hollófekete haját kontyba fogta össze, majd hátradőlt és behunyta a szemeit. Shana csak itthon lehet igazán önmaga, mikor a szülei üzleti úton vannak. Ilyenkor nem kell megjátszania magát senki előtt. A lány végigpillantott a testén. Hosszasan nézegette kecses és vékony lábait, lapos hasát, viszont melleinél elhúzta a száját. – A többi lánynak sokkal nagyobb – gondolkozott hangosan. – Talán több tejet kéne innom. Hajára törülközőt terített, majd felvette a sötétlila selyemköntösét és elfeküdt az ágyán. A szobája tipikus tinédzser szoba volt. Az asztalon több összegyűrt papírgalacsin és pár vasalásra váró póló foglalt helyet. A földön tankönyvek sokasága helyezkedett el, a lány pedig nem tudta rávenni magát, hogy rendet rakjon. A falak olajzölden virítottak, ami napközben is sötét hangulatot kölcsönzött a szobának. Ha annyi pénzük van, miért nem képesek venni egy jobb lakást? Shana a fal felé fordult és behunyta szemeit, majd ásított egyet és rögtön elaludt. Shana nem tudta, hogy mi keltette fel őt az éjszaka közepén. Talán a kintről beszűrődő hangok, vagy a szomszéd asszony kiabálása a részeg férjével, de mikor a lány fél kábán, álomvilág és a valóság között járva kinyitotta a szemét, egy sötét alakot látott kirajzolódni felette az éjszaka homályában. Nem cselekedett rögtön, hisz azt hitte, hogy mindezt álmodja, de mikor józan esze kezdett visszatérni, a félelem teljesen hatalmába kerítette. Agya kattogni kezdett és sikítani akart, de nem találta a hangját. Megszorította maga mellett a lepedőt, beleharapott az ajkába és próbált nem levegőt venni. A sötét árnyék egyre közelebb ért hozzá, de Shana nem bírt megmozdulni. Kíváncsisággal vegyes félelemmel figyelte az ismeretlen mozdulatait, miközben arcvonásait próbálta kivenni a sötétben. Orrát valami különös illat, kávé és fahéj keveréke töltötte meg. Az ismeretlen rátámaszkodott az ágyra, így Shana csapdába esett a férfi alatt. Testük közötti távolság folyamatosan csökkent, ahogyan az ismeretlen egy közelebb merészkedett a lányhoz. Mikor az a valaki véletlenül megérintette a lány csupasz karját, Shana felsikoltott és azonnal csapkodni kezdett a kezével, mint valami veszett fóka. A férfi gyorsan cselekedett. Szinte kirántotta az ablakot a helyéből, majd kiugrott rajta. Shana felpattant és az ablakpárkányhoz futott, de nem látta meg a férfit. Gyorsan a villanykapcsoló után nyúlt, mire a szobát megtöltötte a halvány és nyomasztó félhomály. Shana hangosan zilált, majd a földre rogyott. Az a valaki bejött a szobámba és … bármit csinálhatott volna velem. A lány felhúzta térdeit és átkarolta őket, majd behunyta a szemét és próbálta elhessegetni a rossz gondolatokat, sajnos sikertelenül. Egész testét megrázta a zokogás, miközben ringatta magát a poros földön. Sokáig ücsörgött egy helyben, magányosan, rettegve. Nagyon sokáig. Shanát másnap reggel is gyötörték az előző este történtek. Mikor belenézett a tükörbe, egy teljesen ismeretlen lány bámult vissza rá. Fekete haja kifakult, hajszálai össze-vissza álltak, míg mandulavágású szemei beestek, alattuk pedig mély karikák húzódtak. Tegnap éjjel nem tudott aludni, ezért csak bámult maga elé, míg el nem jött a reggel. Hanyagul felkapott magára egy fehér blúzt és egy fekete nadrágot, majd halványan felkent egy kis sminket a szemére, alapozóval pedig eltüntette a rakoncátlan ráncokat. Ő érkezett meg elsőként az osztályba, ezért csak elfeküdt a padon, lehunyta szemét és várta, hogy elkezdődjön a nap. Pár perc múlva kinyílt az ajtó, Shana pedig felegyenesedett, majd hamis mosolyra fodrozta ajkait. Larion lépett az osztályba, kezeit a zsebébe dugva, talpig feketében. – Jó reggelt! – harsogta a lány vidám hangon. A fiú pillantásra sem méltatta, csak ledobta a táskáját a padja mellé, majd leült és ásítozni kezdett. Feszült csend ült az osztályra, csak a lámpa zúgását lehetett hallani. Shana görcsösen maga elé bámult, próbált természetesnek tűnni, sikertelenül. Sóhajtott egyet, majd nagy lendülettel kirúgta maga alól a széket és úgy döntött ki megy a mosdóba. Addig sem kell itt ülnie, azzal a fiúval. De amikor megfordult, Larion izmos mellkasába ütközött. Dülöngélve hátralépett, majd felnézett a fiúra, aki két fejjel volt magasabb nála. – Segíthetek? – Shana próbált magabiztosnak látszani, de hangja megremegett a félelemtől. Semmi oka nem volt rá, mégis rettegett a fiútól. – Ne mozdulj! – Larion végigsimított Shana arcán, aki nem bírt megmozdulni. A fiú sötét tekintete hatalmába kerítette, így nem bírta levenni róla a szemét. Ezért azt sem vehette észre, hogy egy ollót szorongat a kezében és egyre közelebb emeli a lány torkához. A hideg penge hozzáért a lány bőréhez, mire Shana feleszmélt, de Larion gyengéden felemelte az állát, hogy a lány csak rá tudjon figyelni. Óvatosan végighúzta az olló élét a lány torkán, hosszú, vörös csíkot hagyva maga után, melyből vér kezdett szivárogni. Majd egyre erősebben és erősebben, mire a vörös folyadék teljesen beterítette a lány fehér blúzát. Shana józan esze végre teljesen visszatért, mellé pedig hatalmas fájdalom is társult. Kiütötte Larion kezéből az ollót, mire hangos puffanással a földre esett. Shana a torkára szorította a kezét, majd felpofozta a fiút. – Mi a francot csinálsz?! – hangja tompa volt és erőtlen. – Meg akarsz ölni? Larion szemében döbbenet játszott, de csak egy pillanatig. Felegyenesedett, majd mintha semmi nem történt volna, visszaült a helyére. – Csinálj valamit magaddal, ha nem akarsz elvérezni! – dörmögte a fiú. De későn szólt. Shana szédülni és émelyegni kezdett, a talaj pedig kicsúszott a lába alól. A lány elterült a földön, kisebb vértócsát hagyva maga alatt. Larion megrázta a fejét, majd sóhajtott és unottan felállt. Shana feje lüktetett, mikor magához tért, nem bírta kinyitni a szemét. Innen-onnan hangok ütötték a fülét, de nem tudta őket képekhez kötni. Apró mozgolódásokat érzett maga körül, majd valaki hozzáért a torkához, de csak alig érezte. Mikor egyre durvábban szorították, Shana automatikusan levegőért kapkodott. Sikítani akart, de nem volt rá képes. Szemei végre felpattantak, de a fény miatt újra vissza kellett csuknia. – Segítség! – nyögte, alig hallhatóan. – Ne aggódj, nem akarlak megölni – hallott egy ismerős hangot. A lány óvatosan kinyitotta a szemét, majd megpillantotta Larion arcát, alig pár centire az övétől. – Földi pokollá teszem az életed! Amint ezt kimondta, elengedte Shana torkát, mire a lány tüdeje megtelt levegővel. Shana két óráig feküdt a gyengélkedőben, a falat bámulva. Mikor a nővér közölte vele monoton hangján, hogy vissza mehet az osztályba, a lányt valami különös félelem kerítette hatalmába. „ Földi pokollá teszem az életed! „ – visszahangzottak Larion szavai a fülében. Vett egy mély levegőt, majd farkasszemet nézett a fehérre festett ajtóval, remegő kezeit pedig a kilincsre helyezte. Mikor belépett az osztályba, mindenki elhalhatott és minden szám rá szegeződött. Többen észrevették a torkán a vérrel pettyezett, hanyagul felkötött kötést. – Úristen! Shana! Jól vagy? Mi történt? – rohamozta le egy osztálytársnője. Shanának hirtelen nem ugrott be a lány neve. Shana tekintete Larionra vándorolt, aki gúnyos mosollyal figyelte őt. A lány nem tudta, hogy mit mondjon. „Vajon Larion milyen hazugságot talált ki, hogy fedezze magát?” – Baleset volt – erőltetett hamis mosolyt az arcára. Shana lefejtette magáról a fehér inget és a fekete nadrágot. Egy szál fehérneműben állt az osztályba, testnevelés órára készülődve. Előhalászott egy fekete rövidnadrágot és egy hosszú, fehér pólót, amelyre az iskola neve volt felírva. Lófarokba kötötte hosszú, fenékig érő fekete haját, majd elégedetten nézett végig magán. – Ó, olyan féltékeny vagyok! – hallott egy vékony, cincogó hangot maga mellett. – Csodálatos alakod van! – És a hajad is gyönyörű! – szólalt meg egy másik lány. – Köszönöm, de a nyomotokba sem érek – nevetett hamisan, pedig tudta, hogy ez nem igaz. Tisztában volt a maga hollófekete hajával, a formás alakjával és a hosszú lábaival, amikre nagyon büszke volt. A tornaterem narancssárgás fényáradatban úszott, a délutáni napsütésnek köszönhetően. A huszonkilenc fős osztály a fal mellett nyújtott be, a fiúk többsége pedig a lányokon járatták a szemüket. Shana élvezte, hogy tetszik a fiúknak, de ő senki iránt sem érdeklődött Legalábbis egyelőre nem volt szüksége senkire. Ami azt jelentette, hogy tizenhét évesen teljesen szűz volt az olyan témákban, mint a szerelem. Az óra utolsó tizenöt percében, az tesitanár előhalászta a régi hokiütőket, a szűkös szertárból. Lányok a fiúk ellen, régi szabály ez és most sem volt másképp. Shana a tornaterem közepére sietett, majd megszorította a hokiütőt és várta, hogy valamelyik fiú elkezdje a meccset. Legnagyobb meglepetésére Larionnal állt szemben. Farkasszemet néztek egymással, Shana pedig örült a lehetőségnek. Most végre megmutathatja, ennek a nagyképű gyilkosnak. Mielőtt a lány észbe kapott volna, a tanár megfújta a játékot jelző sípot, Larion pedig gyorsan elhúzott mellette, hokiütőjével vezetve a műanyag korongot. „ Azt már nem!” A lány gyorsan utánaeredt és könnyűszerrel kicselezte a fiút, majd előretört az ellenség kapuja felé. Shana rámosolygott a kapusra, aki teljesen elpirult és zavartan a földet kezdte bámulni. A lány minden erejét a karjába összpontosította, majd hátralendítette az ütőt és könnyen betalált a kapuba. Az osztálytársnői vidáman ujjongani kezdtek, Shana pedig megengedett magának egy félmosolyt, majd megfordult és beleütközött a vigyorgó Larionba. Shana fújtatott egyet és otthagyta a fiút. Egy ponttal vezettek a lányok, Shana pedig úgy érezte, ezzel nyert Larionnal szemben. Akármennyire volt ez gyerekes. A játék vége előtt pár perccel, Shana állt be a kapuba. Unottan nézte, ahogyan a többiek próbálják kicselezni egymást. Nekidőlt a falnak, majd egy pillanatra behunyta a szemét. Még mindig fájt a torka. Óvatosan felemelte a kezét, majd mutatóujját a kötésre helyezte. Testét megrázta a fájdalom. Kiabálást hallott az osztálytársaitól, ezért kinyitotta a szemét és a közeledő Lariont pillantotta meg. Shana előrehajolt és megszorította az ütőjét. Ezt muszáj kivédenie. Felkészült a támadásra és a korong elütésére, de ekkor Larion elhagyta a műanyagot és a lány elé lépett. Shana meg akart szólalni, de a fiú közelségétől belefagyott a szó. Larion megszorította a csípőjénél és magához húzta a megszeppent lányt. Egy pillanatig azt hitte, hogy a fiú meg akarja csókolni és már ellenkezni kezdett volna, de teljesen lefagyott. Valami gyenge szúrást érzett a hasán, majd ez a fájdalom egyre erősebb és erősebb lett. Lenézett és azt vette észre, hogy a kopott hokiütő a saját hasából áll ki. Shana nem bírt mozdulni a fájdalomtól. Égető könnyek szöktek a szemébe, amik némán csorogtak le az arcán. A lány lassan felemelte a fejét és Larion szédítően mély, fekete szemeibe bámult. A fiú komoran figyelte a lány reakcióját. Egy ideig úgy tűnt, a fiú tényleg aggódik a lányért, de a következő pillanatban elengedte, Shana fájdalomtól remegő teste pedig a földre zuhant. Szájából és hasából egyaránt folyt a vér. Valaki hangosan felsikoltott, majd többen is odafutottak a haldokló lányhoz. Shana érezte, ahogyan a könnyek szüntelenül folynak a szeméből és egyenesen maga elé bámult. Nem tudott gondolni semmire, a fájdalom, amit érzett, az elméjét is teljesen kitöltötte. Az utolsó, amit látott, az a félig visszaforduló Larion volt, ahogyan összeszűkült szemekkel nézte a lány arcát.